Ha, jól emlékszem nyár óta nem jelentkeztem új résszel.
Ennek több oka is van: az egyik az, hogy mostanában inkább novellákat szoktam írni, jelenleg is félkész állapotban van, vagy 6 darab novella; a másik ok pedig az, hogy nem volt hangulatom a csalódott, magányos Sosohoz, de már elkezdtem írni, itt egy kis részlet:
Vicces, hogy csak az a személy tud megvigasztalni aki miatt szomorúak vagyunk! Nos, nekem szükségem van egy Mesut ölelésre, vagy arra, hogy valaki odajöjjon hozzám és megfojtson az ölelésével, vagy legalábbis a képembe ordítsa, hogy : szeretlek!
Nyomorultul érzem magam, s bár tudom, hogy semmi okom panaszra, hiszem remek körülmények között élek, megvan mindenem, híres focistákkal barátkozom mégis üres vagyok, tulajdonképp nekem senkim nincs.

Talán erősnek látszom, néha valóban nagy a szám, példa erre a Bale-lel való szóváltásom is, de igazábol én csak egy törékeny kislány vagyok aki vágyik a szeretetre, bárki, akárki szeretetére.
Már gyerekként is ajándékokkal próbálták pótolni a közös sétákat, a mese olvasást és bármilyen olyan programot ami hiányzott a gyerekkorormbol.
Szeretném, ha valaki most bekopogna, leülne ide mellem, jó erősen megszorítana a kezem, majd elmondaná, hogy nem vagyok annyira szörnyű, hogy nem vagyok annyira szerethetetlen mint amilyennek látszom.
Borzalmas tulajdonságom volt még az, hogy túl hamar kötődöm személyekhez, emlékekhez, tárgyakhoz.
Most is ennek a hülye érzésnek iszom a levét, pocsékul vagyok! Legszívesebben kiáltanék egy hatalmasat, hogy: Hahó, valaki szeressen már engem is!
Mesutot nem akarom felhívni, bár borzasztóan hiányzik nem akarom idegesíteni, vagy zaklatni, várom, hogy ő hívjon engem.
Tudom, hogy ez hülye szokásom, de egyszerűen nem tudnám azt elviselni, hogy zavarom, vagy idegesítem őt, hogy amikor ráirok, azt gondolja magában: Istenem, mit akar már megint? Akkor azt hiszem végleg eltörne bennem valami...
Én ... én csak azt akarom, hogy minden olyan legyen mint régen, amikor még nem kellett azon gondolkodnom, hogy szeret- e valaki, nyilvánvaló volt, hogy igen hisz épp akkor őrültködtünk a többiekkel, nem kuksoltam egyedül, fáradtan és szomorúan a szobámban.
Ennyi is lenne a részlet, nemtudom, hogy mikor hozom a teljes fejezetet, de abban biztos, vagyok, hogy az uj rész előtt hozok nektek egy Götze (bleeeh :D ) novellát, és egy Marco Reus novellát is, majd Karácsony környékén hozok André Schürrle főszereplésével íródott novellát, valamint a Schürreus páros és ThisisNrA na meg, én leszünk a főszereplők egy másik egy vagy két részes novellában.
Ha valami kérés/kérdésetek van itt feltehetitek, vagy e-mailt is írhattok, vagy akármi! :D
Ja, és nem utolsó sorban nézzetek be IDE, ha olvasni akartok egy remek sztorit! Bár még csak az első részt fogja feltölteni, de garantálom Nektek, hogy nem fogjátok megbánni, ha benéztek a kis Drágához, mert remek részekkel, és imádnivaló novellákkal fog minket megörvendeztetni! :)
Sziiia! :D
VálaszTörlésJézus, kövezz meg, de azonnal, hogy csak most jövök. Mentségemre legyen, hogy akkor publikáltad mikor a legjobban pörögtek a dolgok, de hát ezt neked nem kell magyarázni hisz te is benne voltál.
Olyan kis megható rész volt, hogy csak néztem. Mivel jól tudod, hogy nem mindennel vagyok képbe és még sokszor át kell olvasnom a történetet a nevek miatt, de elmondhatom, ha nem követnélek akkor most tenném meg. A háttérben megyen John Legend és nem elég, hogy parázok a hangjától te még a szívem is téped. Nem mondok csúnyát, megfogadtam, de a francba is megölsz.
Milliószor mondtam, de megteszem újra köszönöm a reklámot!
Puszillak te kis majom!
Sziiia! :D
TörlésÓ, semmi baj, a lényeg, hogy itt vagy. Jobb későn mint soha, nem?
Persze, hogy tudom, én is elszenvedője voltam sajnos :D.
Örülök, hogy meghatóra sikeredett, neked az én drága bennfentesemnek annyit elárulok még, hogy sok ilyen hangvételű rész lesz a sztori során.
Tudom, hogy nem vagy minden névvel tisztában ezért próbálok rotálni is, hogy ne legyen olyan sok név egy részben, már a mostaniban és a hetedikben elég sokan fognak feltűnni.
Ó tényleg? ez nagyon jól esik! :* ( mármint a követéses mondat )
Á Szívi annyira örülök, neki, hogy valamennyire áttudnak jönni az érzelmek, remélem a teljes rész is tettszeni fog.
Nem kell megköszönnöd semmit, ez a minimum amit megtehetek érted.
Énis puszillak te kis profi!