2016. december 31., szombat

Christmas Magic

   Sziasztok, ezt a novellát igazából Norának írtam karácsonyi ajándék gyanánt, de remélem ti is szeretni fogjátok. Ez a novella érdekes módon jutott eszembe. A novellában szereplő dalt ITT   hallgathatjátok meg, ha szeretnétek . Ezt a dalt nem véletlenül választottam, általános iskolában énekeltük, és nagyon szerettem, azóta is meghallgattam néhányszor, de most Karácsonykor teljesen új értelmet nyert. Megkésve is nagyon boldog Karácsonyt, és nagyon boldog Új Évet minden kedves idelátogatónak! 

***

   Nem értem miért rendelt ide Alfi tanárúr, ha ő nincs itt...
A tanárnő alig akart elengedni az irodalomóráról, mivel minden nagyképűség nélkül én vagyok a legjobb irodalmas az osztályban, de muszáj volt eljönnöm, mivel Karácsonykor szólózom a templomi ünnepségen, és arra kell felkészítsen Alfi, az zenetanárunk, illetve arra kellene felkészítsen, mert nem találom sehol, pedig nagyon jó lenne ha befutna, mert ha csengetés előtt a folyosón találnak bevisznek az osztályba ahol kellemetlen helyzetbe kerülök a tanárnő előtt.
   Már tizenöt perce itt várakozok... komolyan mondom visszamegyek az órára, ha az a dauer-báró nem érkezik meg.
Nagyon furcsa itt járkálni miközben tudom, hogy máshol tanóra van, és óhatatlanul is eszembe jut, hogy ez az első, és egyben utolsó Karácsonyom a dortmundi gimiben.
   A nyáron költöztünk ide a szüleimmel, mert apu itt kapott állást, nem mondom, hogy örültem, de nem is viselt meg annyira mint ahogy ezt a filmekben érzékeltetik. 
   A járkálást akkor hagytam abba amikor kinyílt a hatalmas faajtó, és lépteket hallottam. 
A szívemről mázsás súlyként szakadt le a teher, hogy végre megkérdezett Alfitanárúr, de tévedtem.
A göndörhajú tanár helyett, egy szőkehajú telefonáló fiatal srácot pillantottam meg. Nem akartam hozzászólni, mert manapság sosem lehet tudni... még az ilyen tipikus “ olyan jól nézek ki, hogy elolvadsz '' típusú srácok is lehetnek valami pszichopaták, de úgy látszik ő nem ilyen óvatos, mert amint meglátott lerakta a telefont, zsebre tette, majd felém kezdett el sétálni.
 - Szia, nem tudod merre találom a titkárságot, vagy az igazgatói irodát? - Kérdezte lazán, és egy félmosolyra húzta a száját, amibe beleremegett a térdem akárhogy is igyekeztem nem a helyes arcát nézni.
- Szia, a titkárság itt van az ajtó mellett, az igazgatói pedig mellette. - Cincogtam a szőkének, de szó szerint cincogtam, hova a francba tűnt a hangom?
- Oké, köszi. - A szemembe nézett, elmosolyodott és elindult az adott irányba.
Ki lehet ez a tag? Oké, aláírom ő nagyon jól néz ki, sőt eddig ő a leghelyesebb srác akit Dortmundban láttam, de mit keres a suliban? Fiatal, de nem gimis, tuti. 
Ha Alfitanárúr jönne már végre burkoltan rá is tudnék kérdezni, de nem képes jönni. A körmömet rágva járkáltam fel-alá a kihalt folyosón, és hallgattam a tanóráról kiszűrődő hangokat.
A gyomrom már diónyira zsugorodott össze, pedig még öt nap van Karácsonyig, de a szerep miatt alig tudok enni és aludni, állandóan rémtörténeteket kreál az agyam, hogy mi lesz ha leesik a gitárom, feldől a mikrofon és elkezd sípolni, vagy mi lesz akkor, ha megbotlok a kábelbe, lefejelem a padot és rámdől a karácsonyfa? Istenem, csak ez a hét múljon el bénázás nélkül, könyörgöm!
Már szinte tövig rágtam a körmöm amikor kinyílt a titkárság ajtaja és a dögös szőke a tarkóját vakargatva jött felém. 
Az ujjamat gyorsan kikaptam a számból és abban reménykedve, hogy nem látta óvatosan a felsőmbe töröltem az ujjam, mert ha véletlenül bemutatkozik és kezet kell vele fogni, nem akarom, hogy nyálas legyen a kezem, el is süllyednék!
- Nincs szerencsém, egy óra múlva jön az igazgatónő, te kit vársz? - Kérdezte mosolyogva és megállt előttem.
Na jó, baromi jó a stílusa, gondolom a szürke lehet a kedvenc színe, mert a cipőjén kívül mindene szürke. Végignéztem magamon, és reggel, amikor felvettem az uncsi piros garbómat a farmerrel még jónak tűnt, de miután megláttam Mr. Dögös Szöszit már nem érzem magam valami csinosnak.
- Én a zenetanárra várok, mindjárt kicsengetnek és itt kellene lennie, de nincs, és kivagyok mert szombaton a templomban kell énekelnem, és tuti elrontom, meg valami rosszul sül el, és nem is jön az a bárányarcu, hogy felkészítsen és tiszta ideg vagyok, ahhj! - Egy olyat sóhajtottam, hogy tuti beleremegett a falon az összes plakát, a szőke meg csak vigyorgott.
- Hű, te aztán jó gyorsan tudsz beszélni. A kávéautomata működik? Meghívlak egy forrócsokira ha mindketten itt várakozunk, kávét nem kapsz, mert így is pörögsz mint valami felhúzott vekker. - Választ sem várva elindult a kis automatánk felé, és néhány aprót pöckölt bele. 
- Köszi, nem kérek bele cukrot amúgy, és vigyázz mert nagyon meleg. - Muszáj volt figyelmeztetnem, ha már ilyen aranyos volt, hogy tök ismeretlenül vett nekem forrócsokit.
- Tessék, most ha azt mondom, hogy jó ivást az milyen hülyén hangzik már, nem? - Nyomta a kezembe a forró poharat, és bár a poénja nem volt olyan vicces olyan átéléssel mondta, hogy nem tudtam nem vigyorogni, hihetetlenül aranyos ez a pasi!
- Köszi, majd jó ivást neked is. - Vigyorogva felemeltem a forró poharat, és teljesen kiment a fejemből az előbbi figyelmeztetésem, és egy jó nagyot kortyoltam a tűzforró italból.
Az érzést le sem tudom írni amit akkor éreztem mikor a tűzforró ital végigperzselte a nyelőcsövemet, de a szememből kibuggyanó könnycseppek a Dögös Szöszivel is érzékeltették, hogy baromira fáj.
- Basszus... ööö minden oké veled? - Rakta le a poharát a kávé automata tetejére.
Még mindig nem tudtam megszólalni, mert tele volt a szám, a fejem pedig annyira piros volt, hogy egy tál paradicsomlé semmi hozzá képest.
- Na jó, hol van valami víz? Igyál mielőtt még rosszul leszel itt nekem! - A fejét kapkodva nézte az ajtókat.
Amikor végre sikerült lenyelnem a forró borzalmat a takarító szertár felé vettem az irányt ahol volt a víz automata. Két pohárnyi jéghideg víz segített, de a kis akcióm annyira elvette a Dögös Szőke kedvét a kávézástól, hogy otthagyta miután kijöttünk.
- Jobban vagy? - Zárta be az ajtót.
Meg kellene már kérdeznem a nevét, mert nagyon nem jó így.
- Persze, már jobb köszi ... - itt látványosan hallgattam hátha elmondja a nevét, de nem nagyon vette a lapot. - És itt most az a rész jön, hogy elmondod, hogy hívnak, hogy ne legyen kínos szünet. - Segítettem ki vigyorogva.
- Ja, bocsi, ez eszembe se jutott, Marco vagyok, de gondoltam tudod. És te? - Felém nyújtotta a kezét.
- Én Agnella vagyok. De honnan kéne tudnom? Te ilyen nagymenő vagy? Bocsi, nemrég költöztem ide, nem vagyok tisztába a város hierarchiájával. - Ráztam meg a kezét. - Marco, nem megyünk be a zeneterembe? Mindjárt kicsengetnek, és ha az irodalomtanárnőm meglát a folyosón tuti kiakad, mert elméletileg nekem gyakorolnom kellene, de nem jött a tanár. 
- De mehetünk, jobb is, ha nem látnak itt a diákok. Hol a  terem? - Nézett az órájára.
- Én hozom a kulcsot, és mehetünk, amúgy ott van a tanári lépcső mellett. 
Miután elnavigáltam a Dögös Szöszi... vagyis Marco beállt az ajtóba és pedig a szertár felé vettem az irányt, hogy elhozzam a kulcsot.
Gyorsan kiszaladtam és kétszer megfordítottam a kulcsot a zárban és beléptem.
Az ismerős semmihez sem hasonítható illat ami csak erre a teremre volt jellemző barátságosan ölelt körül.
Marco leült az egyik kényelmes puha piros anyaggal bevont székre és körbenézett.
- Említetted, hogy szombaton a templomban lépsz fel, melyik templomban? - Fordult felém érdeklődve.
- Ami itt van a suli mellett. Szombaton fellépek, és a franc essen a nagy számba, miért is vállaltam el? - Túrtam a hajamba idegesen. - Elbénázom, tuti rossz leszek.
- Biztos nem, ha téged kértek fel, vagy ha egyáltalán tudsz játszani hangszeren akkor jó leszel. - Nézett  szemembe, és esküszöm olyan önbizalmat kaptam tőle, hogy legszívesebben rohangáltam volna. 
Nem tudom ki ez a pasi, de megveszek tőle, helyes, meg gyönyörű szeme van, és állandóan elpirulok, bár elmondaná a vezetéknevét.
- Ja, lehet, hogy ilyenkor jó vagyok, de amikor egy csomó ember nézni fog tuti elcseszem, nem vagyok én erre jó, amikor jön a tanárúr visszamondom. Én ehhez kevés vagyok! 
Baromira sok ez nekem, olyan mintha ketté akarnék szakadni, mert az egyik felem szívesen vállalná, mert imádok gitározni,énekelni, de a másik felem átkozottuk fél a megaláztatástól.
- Mutast meg, kíváncsi vagyok rá. - Húzta fel a szemöldökét mosolyogva.
-De nem akarom, leégek előtted is. - Sóhajtottam egy nagyot.
- Én bízom benned, tudom, hogy jó leszel. - Lökte meg gyengén a karom.
- De ugye nem nevetsz ki? 
- Dehogy, bár úgy is jó leszel, na hajrá!
Nagyot sóhajtva kivettem a gitáromat a tokjából, és lefogtam az első húrt. Kétséges volt, hogy az ebédem a gyomromban marad-e, mert Marco figyelő tekintete egész végig rajtam volt. Miután belekezdtem az első sorba elöntött a nyugalom. Bíztam magamban, és a dalban, tudtam, jobbanmondva érezte, hogy minden rendben lesz, főleg ha ez a szőke így néz rám ahogy most. Az utolsó sornál már csak a dalra koncentráltam, és amikor vége lett a szívem a torkomban dobogott. Csak akkor néztem fel amikor tapsolni kezdett.
- Agnella, ez nagyon jó volt, komolyan! Ne idegeskedj, baromi jó vagy. - Mosolygott rám kedvesen.
- Bárcsak más is ezt gondolná ... - Álltam fel, hogy elrakjam a hangszeremet.
- Ne hátrálj meg, és más is ezt fogja gondolni. Tudod nekem is sok mindennel kellett megküzdenem amíg elértem oda ahol most vagyok, és akkor az akadályokat hatalmasnak láttam, de visszanézve teljesen megérte. Menni fog!
- Biztos vagy benne? - Biggyesztettem le a számat.
- Igen. Nagyon vágytam arra, hogy 2014-ben elmenjek a csapattal, de a sérülésem miatt nem volt rá lehetőségem, nem tudtam azt az álmomat megvalósítani. Neked itt a lehetőséged, ne dobd el azért mert félsz. - Nézett rám komolyan.
- Hova nem tudtál menni? Bocsi, de úgy csinálsz mintha teljesen nyilvánvaló lenne, de fogalmam sincs, szóval bocsi.
- Hát... szerintem te egy nagyon kis százalékba tartozol, de semmi baj. - Kezdett el nevetni.
Most már tényleg hülyén érzem magam!
- Okéé, de majd rákeresek, vagy ilyesmi. - Vigyorogtam.
- Tudod mit? Hagyd a fenébe, nem kell. - Mosolygott ő is.
- Hát jó, csak remélem nem bántottalak meg vele.... - Néztem rá kérdőn.
Nem akarom megbántani, olyan kedves, és tökéletes.
- Dehogy, egyáltalán nem, jobb ha inkább szemtől szembe ismersz meg, nem az újságok címlapjairól. Mikor lesz az előadás?
- Szenteste, hat órakkor. Miért? El akarsz jönni? - Vigyorogtam
- Ha nem baj? Meghallgatnék egy jó kis dalt egy tehetséges gitároslánytól.- Mosolygott rám azzal az imádnivaló vigyorával.
- A gitároslány is örülne ha eljönnél. - Mosolyogtam rá tiszta szívből.

Szenteste

 Itt van, Marco itt van! Amikor beült a padba mi már ott voltunk mert öt órára kellett menni, hiszen mi szereplők vagyunk. Amikor belépett a templomba mindenki lefagyott. Elég korán jött, alig lézengett még néhány ember, de minden szem rá szegeződött. Ő csak engem nézett és mosolygott. Annyira szerettem volna odamenni hozzá, de nem állhattam fel hiszen főpróba volt, és amúgy is mindenki vele foglalkozott. Amikor végre hagyták szegényt levegőhöz jutni rám nézett és mosolygott, és a szívemet melegség járta át, még sosem tetszett senki se, de szerintem ilyen érzés lehet. Amikor észrevettem, hogy néz rámosolyogtam, ő pedig sok sikert tátogott. 
Muszáj jónak lennem, Marco miatt is, ha ő hisz bennem nem bőghetek le.
Az egész szertartás alatt csak Marcora figyeltem aki bíztatóan mosolygott, és amikor az utolsó kisgyerek is elmondta a versét felálltam, hogy a gitárállványomhoz sétáljak, majd leüljek a székre, és előadjam azt a dalt ami miat nem alszom kb egy hete.

- Félek! - Suttogtam Marconak, aki egy aranyos grimasszal válaszolt.
- Nagyon jó leszel! - Tátogta vissza.

- Nyugi Agnella, menni fog! - Bíztattam magam miközben elkezdtem pengetni az első húrokat.


Fölöttünk új csillag ég
Jöttét vártuk, vártuk rég. ( Nyugi, a nehezén túl vagyok, az eleje a legnehezebb)
És a fényes éjszakában a csend le száll
Hó szűz fehér és a szó az égig ér . ( Marco mosolyog, biztos jó )
Egy éjszakányi béke,
végre adassék nekünk
Gyere ünnepelj  velünk! ( Mindjárt túl leszek az első refrénen, nyugi én )

Refr.: Karácsony éjjel jöjj hozzánk
Karácsony éjjel nézz le ránk
Ezredszer is tégy velünk csodát!
A leghosszabbik éjszakán
elindulunk a fény után,
s karácsony lesz egész éven át!  ( Menni fog, most jön a kedvencem )

Ne nézd a bőr színét,
Se a zászló jelét.
És a szót csak szó kövesse, ez így legyen ( EZAZ! Sikerült levinnem a mély hangot ahogy kell) 
Hulljon hát a hó. Igen, hinni volna jó
Hogy mégis győz a bárány
s béke adatik nekünk
Gyere ünnepelj velünk! ( Most jön az utolsó refrén, túl leszek rajta. )

Refr.: Karácsony éjjel jöjj hozzánk ( Meg fogom csinálni! )
Karácsony éjjel nézz le ránk
Ezredszer is tégy velünk csodát!
A leghosszabbik éjszakán
elindulunk a fény után,
s karácsony lesz egész éven át!

Végre, megvan! Marco büszkén mosolyog, én meg legszívesebben a nyakába ugranék.
A szertartásnak hamarosan vége, már csak a gyerekeknek kell bennmaradni, mert ők kapnak ajándék csomagot. 
Én, mint szereplő hamarabb mehetek ki, mert mi ültünk az első helyen. A templom egyik fája alatt állva vártam, hogy kijöjjön Marco. Tudtam, hogy nem lehet benn sokáig, mivel ő is elől volt, nemsoká ki kell érnie.
Néhány anyuka gratulált nekem, amit máskor örömmel fogadnék, de most csak a Szöszimre tudok koncentrálni.
- Nagyon jó voltál! - Trappolt felém Marco.
- Komolyan? Annyira örülök, hogy ezt gondolod! - Öleltem szorosan magamhoz.
- Csodálatos voltál! - Fogta meg a kezem.
- Köszönöm, hogy ennyit segítettél, tudod sokat gondolkodtam azon amiket a suliban mondtál, tudod, hogy visszanézve semmi nem tűnik olyan nagy számnak, és igazad volt! Nem kellett volna annyira félnem, és az, hogy itt voltál... hát nélküled nem csináltam volna végig az biztos! - Sóhajtottam, majd mosolyogni kezdtem. - Szóval Marco, csak annyit akartam mondani, hogy köszönöm.
- Nincs mit megköszönnöd, te voltál a tehetséges, én csak jókor voltam jó helyen. Figyelj csak, egyedül jöttél? Mert ha igen akkor hazaviszlek, mert nekem mennem kellene, a szüleim meg a tesóim várnak. - Engedte el a kezem.
- Igen, egyedül vagyok, tudod a szüleim nem igazán szeretik az olyan helyeket ahol sok az ember. - Húztam el a számat.
- Hazaviszlek, csak mondd a címed. 
- Oké, de csak ha nem baj, mármint simán haza tudok gyalogolni, nem akarok neked gondot okozni.
- Te nekem nem okozol gondot, csak mondd a címet és hazaviszlek. Tudod nagyon sokat gondoltam rád, és nagyon drukkoltam azért, hogy ne mondd vissza a szereplést, jó lett volna veled beszélni.  - Amint az autó csodájához értünk kinyitotta nekem az ajtót, mellesleg én ilyet eddig csak a filmekben láttam, és miután elmondtam a címemet beültünk és elindította a járművét.
- Én is sokat gondoltam rád, és köszönöm a kedves szavakat, nélküled nem ment volna az biztos.- Mosolyogtam rá.
- Majd megadod a számod? Ha neked is jó, én szeretném veled tartani a kapcsolatot. - Nézett a szemembe, majd visszakapta a tekintetét az útra.
- Persze, az remek lenne, én is szeretnék veled beszélni. 
A szívem olyan hangosan kezdett el kalapálni, hogy attól féltem ő is meghallja. Először furcsán néztem rá, hogy miért matat a zsebében, de aztán rájöttem miután a kezembe nyomta a telefonját.
- Írd be a számod jó? És remélem, hogy megbízhatok benned, és nem adod tovább...- Nézett rám komolyan.
- Természetesen nem adom tovább, nem tenném, nem az az ember vagyok. 
- Reméltem, csak tudod jártam már így, és kellemetlen volt, de rólad látszik, hogy nem tennéd, ne haragudj. - Hajtotta le a fejét.
- Ugyan már, semmi baj, beleírtam. Az én telefonomat nem hoztam, mert templomba sose viszem, de megcsörgettem magam, ha nem baj. -  Leraktam a telefont, és a kezeimet az ölembe ejtettem.
Sajnos hamarabb hazaértünk mint szerettem volna, és nem akartam tapló lenni, hogy beszélgetést kezdeményezzek, amikor tudom, hogy siet.
- Marco, köszönök mindent, remélem még beszélünk, jó éjt. - Amikor leparkolt a házunk előtt kiszálltam az autóból, és nagy nehezen a gitáromat is kiszabadítottam a hátsó ülésről, majd integetve hátráltam.
- Mindenképp írjunk majd egymásnak, és büszke vagyok rád, jó éjt Agnella. - Köszönt el tőlem mosolyogva, majd megcsukta az autó ajtaját, dudált kettőt és elhajtott.

 Mosolyogva álltam az ajtónk előtt, és próbáltam feldolgozni mindazt ami az utóbbi órákban történt velem...
Amikor bementem a karácsonyi vacsora illata körüllengte az orrom, és mosolyogva vettem le a kabátom, hogy asztalhoz üljek, mert anya fantasztikus vacsorája már várt.
- Szia, na milyen volt? Hogy ment? - Kérdezte mosolyogva apa, majd felszeletelte a húst.
-Minden remek volt, de alig vártam, hogy hazajöjjek, mert farkas éhes vagyok. - Vigyorogtam a tányérom felett.
- Akkor jó étvágyat mindenkinek. - Mosolygott büszkén anya, és enni kezdtünk.
A vacsora végéig alig szóltam pár szót, hiszen az ételek fantasztikusak voltak, inkább azokra koncentráltam.  Vacsora után csak punnyadtunk mindhárman, hiszen tele ettük magunkat az ízletes ételekből. Én felmentem a szobámba, hogy kipihenhessem a mai fárasztó, de egyben csodálatos napot, de amint beléptem a kíváncsiságom nem hagyta, hogy csak úgy elmenjek a telefonom mellett, és szinte kiugrottam a bőrömből amikor a telefon egy új üzenet érkezését jelezte.
 " Szia, azt elfelejtettem mondani, hogy Boldog Karácsonyt! " 
A szívem majd kiugrott a helyéről, nem érdekelt, hogy talán már alszik, azonnal válaszoltam neki:
" Szia, nem baj, most bepótoltad :D kellemes Karácsonyt neked is Marco, bocsi, hogy későn reagálok, de végigettem az egész menü sort. :D " 

" Ismerős helyzet, alig tudtam felvánszorogni a szobámba, mit csinálsz? "

Annyira boldog voltam, hogy visszaírt az üzenetemre, és nagyjából kezdett kialakulni a beszélgetés...

Hajnalig beszélgettünk, a végén amikor már nagyon fáradtak voltunk csak emojikat küldtünk, de hajnali ötig, amíg be nem aludtam félpercenként rezgett a telefonom. 
Ez volt a legjobb Karácsonyom, és Marconak köszönhetően az összes félelmem eloszlott, elég ha csak visszagondolok a tekintetére, erőt merítek ahhoz, hogy legyőzzem bármi is álljon az utamba.

2016. december 7., szerda

Visszatértem, és maradok!

Zakatoló szívvel és kétségek közepette nyitottam meg ezt az új lapot, mert tudom, hogy ha megígérem meg is kell tartanom az ígéretem, mert nem szeretnék olyan ember lenni aki ígérget a vakvilágba, de az ígéreteinek semmi látszatja sincs.
Nagyon sok dolog történt velem a legutóbbi életjelem óta.
Noha az ask oldalamon jelentősebb aktivitást mutattam mint itt, Istennek hála visszatért a lelkesedésem, és szerintem a környezetváltozás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy újra az legyek aki voltam pár éve. Az elmúlt közel egy évben nagyon sok mindent történt velem, néha jó, néha rossz. Sokszor hetekig feküdtem egész nap egy sötét szobában sírdogálva, hogy mennyire lapos az életem, pár hét múlva pedig hazaköltöztem mamámhoz ahová mindig is tartoztam, ahol írhatok szabadon, mert minden kis zug valami kedves emléket idéz fel bennem, és külön kiemelném az úgynevezett  "inspirációs szobámat "  ahol még csak olvasni is szuper érzés, nemhogy írni...
Nem is húznám tovább a szót, szeretném bejelenteni, hogy visszatérek, és a " Leperegnek az utolsó könnyek " című történetemet újra fogom írni, mert nagyon nem volt rendjén a dolog, hogy anno félévenként hoztam részeket, és nem csak azt a történetet, hanem a másik blogomat is borzasztóan elhanyagoltam, pedig nem szerettem volna, csak egyszerűen kicsúszott a kezemből az irányítás. Sajnálom, hogy ennyi ideig nem jelentkeztem, de szükségem volt erre az időszakra, hogy visszatérjek a helyes útra, mert olyan irányba változtam ami nem tetszett, de már lépkedek a számomra helyesnek vélt úton még akkor is ha néha néha még letérek, vagy épp eltévesztem az irányt.
Itt is szeretném megköszönni Norának, hogy akkor is mellettem állt amikor szararc voltam, és csomó ideig nem válaszoltam neki egy másik ember miatt. Szerencsére Nora jobb ember mint én, és tolerálta ezt. Na de itt be is fejezem mert a végén még önéletrajz lesz ebből a bejegyzésből. Amint lehet hozom az újraírt prológust, már ma éjjel belekezdek. Igyekszem jobb író és ember lenni annál a Titaniánál aki a búcsúbejegyzést írta. Köszönöm mindenkinek aki végigolvasta, és aki még ilyen hosszú időn át sem felejtette el a blogot. Hálás vagyok Nektek!

UI: A Xherdan Shaqiris  novellát ne keressétek, a svájci vereség után mérgembe leszedtem.

2016. január 31., vasárnap

Sajnálom...

Sziasztok, nagyon sajnálom amiért megint eltüntem, és egy darabig nem is leszek. Időre van szükségem, hogy átgondondoljam mit is akarok írni, és arra is, hogy picit előre dolgozzak. Túl sokat akartam egyszerre írni, de nem sikerült, és sajnálom ha ezzel csalódást okoztam. A blogtól nem vonulok el örökre, mert ha legalább félig befejeztem a történetet, amit sajnos nagyon elhanyagoltam mostanáig, akkor elkezdem feltölteni a részeket, valamint szeretnék nyártól valamilyen rendszert kialakítani, hogy rendszeresen legyen olvasnivaló, vaéamint úgy érzem, hogy kicsit kizökkentem, a naagymenő "bloggerkedés" következtében úgy érzem, hogy elvesztettem önmagam, biztos vagyok abban is, hogy nagyon sokan félreismertek engem, abban meg pláne, hogy valami szakadt biccsnek tartanak. Igyekszem megváltozni, és amikor visszajövök remélem a lelkesedésem is visszatér! Addig is sziasztok!
Szeretlek Titeket, és köszönöm, hogy eddig velem tartottatok, és remlem, hogy amikor visszajövök akkor is itt lesztek.:)

2015. december 1., kedd

Közvéleménykutatás

Sziasztok! :)
Egy közvéleménykutatást szeretnék kitenni arról, hogy érdekelne-e Titeket a Manuel Neuer novella folytatása?
Amióta megírtam és közzétettem ezt a novellát igazán nagy népszerűségnek örvend, ezt olvastátok el a legtöbben az adatok szerint, nagyon hálás vagyok érte!:)
Ha az ötletemmel kapcsolatban pozitív lesz a visszajelzés akkor jövőév elején olvashatjátok majd Manu és Mabel történetének folytatását.
De addig átra van legalább két novella, de remélem sikerül többet is befejeznem.
Vasárnap találkozunk! :)

2015. november 6., péntek

Wedding! Or no?

 Sziasztook! :) El sem hiszem, hogy végre be tudtam tartani az ígéretemet és viszonylag hamar jelentkeztem! :) Ezt s novellát is Norának ajánlom, mivel  ő győzködött, hogy fejezzem be minél hamarabb, valamint amiben benne van Reus Junior és a Schürreus *-* azt csak neki ajánlhatom! :)
Ahogy egyre hidegebbé és borongósabbá válnak a napok, úgy lassan lassan az én kedvem is megjön ahhoz, hogy németekről írjak, mert valami miatt állandóan velük párosítom az ilyen időjárást. :)
 Itt egy újabb novella, főszerepben André Schürrlével és Marco Reus-szal! Remélem élvezni fogjátok, jó olvasást! :)
UI: köszönöm szépen a pipákat! 
------------------------------------------ 


~*~ Annora ~*~

        Az ember élete néhány perc alatt változhat meg, erre én vagyok az élő bizonyíték!
Ha, belegondolok abba, hogy a tavaly nyáron még egészen másképp voltak a dolgaim  kiráz a hideg.
        Vancouver és London között ingáztam állandóan, majd később Vancouver, London és Dortmund között. Az esküvőmet szerveztük a húgommal Montanával, a legjobb barátnőmmel Karennel és Montana legjobb barátnőjével, Ann Kathrinnal. A három lány annyira lelkes volt, hogy nekem már alig akadt dolgom, és ezért a mai napig hálás vagyok nekik, pedig ha tudták volna, hogy nem is lesz esküvő ... Minden utó eseményt félretéve akkor is hálával tartozom nekik, főleg Karennek, akkor is, ha a dolgok másképp alakultak idővel. Bár az esküvőszervezés jól haladt, köztem és Dave között egyre halványult a kötelék...

Esküvő előtt két hónappal:

       Minden nő életében az esküvője az egyik legboldogabb nap.
Két hónappal ezelőtt még én is ezek közé a nők közé tartoztam, aztán a vőlegényemmel a szüleimhez mentünk vacsorázni ahol jelen volt még a húgom Montana,a párja André, az öcsém Dalton valamint néhány közeli barátunk: Marco Reus és menyasszonya Karen, valamint Ann Kathrin Brömmel és Mario Götze is.
A húgommal remek volt a kapcsolatom, vele és Karennel izgatottan tervezgettük a nagy napot, Ann Katrin csak Montana miatt volt ott, engem és Karent egyáltalán nem kedvelte.
De két hónappal ezelőtt minden megváltozott.
       Daviddal összekaptunk valami apróságon mielőtt még elindulhattunk volna a vacsorára. Mind a ketten túlreagáltuk és hatalmas vitát duzzasztottunk belőle mivel mindketten fáradtak voltunk, de ő egyszerűen nem értette meg, hogy nincs kedvem beszélgetni, én egyszerűen csak pihenni akartam. A vacsorára is csak azért mentünk el mert kötelező volt.
       A vacsora alatt is csak turkáltam az ételt, és fancsali arccal bámultam magam elé. Nem sokan vették észre, Dalton nem törődött vele, Marcoval és Marioval beszélgetett, Montana túl boldog és izgatott volt ahhoz, hogy észrevegye, hogy valami baj van, Ann Kathrint meg teljesen hidegen hagyta a dolog. Karennek és Andrénak tűnt fel, hogy valami baj van. Először Karen kérdezett rá amikor kimentünk a mosdóba, majd André tette szóvá amikor amikor mosogattunk.
– Annora minden rendben van? Látom rajtad, hogy bánt valami. - kérdezte André, majd a kezembe adott egy pohár bort miután az utolsó piszkos tányért is megtisztítottam.
– Őszintén? Nem, pocsékul vagyok! Dave folyton a saját feje után megy, semmiben nem partner, egyszerűen levegőnek néz. Úgy viselkedik velem mintha kötelezném erre az egészre, azt sem tudom, hogy akarja-e még az esküvőt egyáltalán? - sóhajtottam egy nagyot majd meglepődve kaptam fel a fejem, hisz André megszorította a kezem.
– Jaj, ne haragudj! - engedte el azonnal, majd hátrébb lépett és zavartan vakarta meg a fejét.
– Nem, semmi baj! - mosolyogtam rá, majd a kezemre néztem amelyen még éreztem a szőke meleg érintését.
       Nem tudtam ezt hová tenni, hiszen hiába voltunk jó viszonyban erre még nem volt példa.
Ő is zavarban volt, hiszen folyton a poharát bámulta.
Dave is jóképű férfi volt azt meg kell hagyni, de André lekörözte őt.
       Egyre nagyobbakat kortyoltunk a borból, és ahogy az ital fogyott úgy kezdtem oldottabbá válni. A szokásoshoz híven megint nem tudtam befogni  számat csak szövegeltem és szövegeltem a szőkének. Montana, Dave és a többiek már javában trécseltek a nappaliban miközben André és én a konyhában beszélgettünk.
       Mire észbe kaptam már eltüntettük a palack bor tartalmát és a focista ajka  vészesen közel volt a számhoz.. Az agyam egyből jelzett, hogy ezt nem kellene, de ki a fene hallgatott rá amikor a borzasztó cuki, kedves és vaniliapuding szőke, André Schürrle az ajkait a számra tapasztotta.
Először csak óvatosan ízlelgette az ajkaimat, aztán pedig egyre követelődzőbben húzott magához. Elképesztően jól csókolt, vágytam a csókjaira, jól estek, mindenem beleborzongott.
Ajkaink csak pár másodpercre váltak szét, amikor is pihegve néztünk egymásra, majd a nappali felé pillantottunk ahonnan a beszűrődő zaj jó hangulatról árulkodott.

 Esküvő előtt néhány nappal: 


       Két hónapja csalom a vőlegényemet a húgom barátjával...
Erről csak a legjobb barátnőm, Karen tud és Marco, mivel ő André legjobb barátja.
– Miért kell ez is itt legyen? Egy pohár kutyanyál is okosabb mint ez a csaj! - Puffogott Karen, akivel már az első pillanattól kezdve megtaláltam a közös hangot. – Senkinek  nincs kedve 0-24-ben azt hallgatni, hogy Götzével milyen fodrásznál volt, vagy, hogy mitől lesz puhább a bőr... Ha Ann Kathrin lángolna én sajnálnám ráönteni a vizet, nem pazarolnám rá! – súgta bosszúsan Karen amikor végre kicsit fellélegeztünk mert Montana és Ann Kathrin kimentek a mosdóba
– Tudom, engem is idegesít, és mostanában Montanától is a falra tudnék mászni. Nem mondom, hogy szerelmes vagyok Andréba, de amikor arról kezd áradozni, hogy mennyire imádja, hogy mennyire jól elvannak, jön, hogy ráordítsak. Nem bírom hallgatni! Dave is idegesít, esküszöm lefújnám már ezt az egész szarságot! – fújtattam egy nagyot és idegesen beletúrtam a hajamba.
       Folyton ezen a témán kattogok, egy percre sem hagy nyugodni.
– Figyelj, ha nem vagy biztos benne akkor ne tedd, ne menj hozzá! És az, hogy féltékeny vagy Montanára, mert az vagy, te is tudod mit jelent ... Te belezúgtál a kedvenc wolfsburgi játékosunkba! – vigyorgott Karen majd körbenézett, és amikor nem látta közeledni Montanát és Ann Kathrint folytatta – Beszélned kell Schürrlével és Dave-vel, így nem mehetsz férjhez! Illetve mehetsz, csak ne tedd, mert elrontod az életed, kivéve akkor ha Dave helyett André felesége leszel! Juj, milyen jó lenne! Most gondolj bele, milyen menők lennénk a válogatott meccseken, Fräulein Reus 11 és Fräulein Schürrle 9 ! Figyelj, ma beszélj bele, még nem késő! – jött teljesen izgalomba Karen, majd hírtelen másról kezdett el beszélni, mivel közeledett a két másik lány.
Még beszélgettünk pár percet, majd szétváltunk. Én Karennel mentem ruhapróbára, míg Montanáék az esküvőszervezővel egyeztettek.
       Miután hazamentünk egyre többször tértek vissza a gondolataim a barátnőm tanácsához: mi szerint beszélnem kellene Andréval.
       Néha olyan jó lenne valami ami eltakarja a szívünket, ha éppen olyanba szeretünk bele akibe nem szabad, és André határozottan tiltott gyümölcs, még akkor is, ha ő is akar engem.
   A beszélgetés nem is váratott magára sokat, mivel vacsora után üzenetem jött tőle, hogy beszélni akar velem.
A gondolattól, hogy ma mindent tisztázunk összeugrott a gyomrom. Mi van ha ő már nem is akarja ezt? Én már nem tudnék David felesége lenni, teljesen belehabarodtam Andréba!
 – Szia, már azt hittem nem is jössz! – támadtam le a szőkét amikor megláttam.
 – Szia, bocsi, hogy késtem csak megvártam amíg Montana és Ann Kathrin elmennek. – ült le a " titkos rejtekhelyünk ", a mosókonyha padlójára.
 – Ó, értem. Nem baj, csak azt hittem, hogy már nem is jössz. André, beszélni szeretnék veled. – néztem rá komolyan és összefontam magam előtt a kezem miközben azt remélem, hogy ez által abba hagyja majd a remegést.
– Én is beszélni akarok veled, illetve kérdezni szeretnék valamit, és ha nem túl nagy baj kezdeném én! – mosolygott, de láttam rajta, hogy zavarban van. Én csak bólintottam és bátorító pillantásokat vetettem rá. – Figyelj,  Annora!  Én nem tudom tovább ezt csinálni, már nem tudok Montanára úgy nézni mint az előtt. Akárhányszor hozzáérek, vagy ő ér hozzám téged látlak! Akárhányszor megcsókol azt kívánom, bárcsak te lennél. Eszedbe jutott már, hogy ennyire hülye vagyok? Igen, tudom, hogy nemsokára itt az esküvőd, de én veled akarok boldog lenni! Nem érdekel Montana, a felhajtás, sem pedig a kirobbanó botrány, én veled akarok lenni! Karen és Marco mindenben segítene, megbeszéltem velük. –  fogta meg lelkesen a kezem.
        A boldogságtól sírni tudtam volna! Azt hittem, hogy André szakítani akar, de nem, André is ugyanúgy szeret engem! A boldogság örömkönnyeket csalt a szemembe és nevetve megöleltem őt.
– Én is ezt akartam mondani! Mármint, úgy féltem, hogy szakítani akarsz, és annyira örülök, hogy nem! Nem leszek David felesége, soha nem! Holnap beszélek vele, lemondom az esküvőt! Veled akarok lenni, csak Veled! – mosolyogva szorosan magamhoz öleltem őt, és hosszú percekig el sem engedtem Andrét.
 Miután abbahagytam a csont ropogtató ölelések százait vad csókot nyomtam a szőkeségem szájára.
 – Kincsem, – nézett rám csillogó szemmel, majd megfogta a kezem és gyengéd puszit lehelt rá – mikor mondjuk el mindenkinek azt, hogy végre együtt vagyunk?
 – Nem tudom. Jelenleg még próbálom feldolgozni azt a tényt, hogy akit imádok viszont szeret. – sóhajtottam egy nagyot és a vállára hajtottam a fejem
 – Szerintem jobb minél hamarabb túlesni ezen az egészen, én a holnap estére gondoltam. – puszilta meg a homlokomat
 – Igazad van,  bár előtte jobb lenne összepakolni a dolgokat nem? Mármint tudod, hogy Montana milyen hamar kiakad, ezen a dolgon meg főleg, és David sem fog örülni. – sóhajtottam gondterhelten, és az igazság az volt, hogy féltem is.
      Nem attól féltem, hogy André meghátrál, mert tudom, hogy nem tenné, hanem az rémített meg, hogy az emberek megutálhatják őt miattam, és ezt nem tudnám elviselni.
 – Tényleg jobb lenne, de ne félj, soha senkinek nem engedem meg, hogy bántson téged! Marco és Karen segít, Karen tudod mennyire okos, mindig jó ötletei vannak, ő biztos kitalál valamit.  – mosolygott rám azzal a kisfiús mosolyával
 – Holnap délelőtt beszélünk velük, este pedig megmondjuk, és el is megyünk, jó? – néztem rá komolyan, ő pedig bólintott, majd itt volt az ideje, hogy az elváljunk egy röpke éjszaka erejéig, mert remélhetlőleg holnaptól életünk minden percét közösen fogjuk eltölteni.
 – Aludj jól kincsem! – csókolt meg lágyan
 – Te és édesem! – simogattam meg a borostás arcát, amit imádok.
  Óvatosan körbenéztünk, majd amilyen gyorsan csak lehetséges volt elhagytuk a mosókonyhát.
Karennel másnap reggel osztottam meg a tervemet, és a lány egyszerűen csak egy boldog sikítással fejezte ki a tetszését, majd gondolkodni kezdett.
Ahogy elnéztem Marcot, ő is nagyon örült a dolognak, egész nap vigyorgott rám.
        Ebéd után Karen kopogás nélkül a szobámba sietett, mert kész volt a tökéletes terve.
 – Foglaltattam négy jegyet az esti járatra. Megyünk Londonba, mind a négyen, összeszedjük kiscicám a maradék cuccaid, aztán megyünk nálunk, és ott meglesztek egy darabig, amíg el nem csitul az egész ügy. Montana lakhat a te lakásodba, és probléma megoldva. A gép negyed tizenegykor indul, te, vagy ti vacsora után jelentenétek be, hogy együtt vagytok, addigra minden holmitok Dalton autójában lesz, mert Marco délelőtt megbeszélte vele, hogy kellene a kocsija, hogy kimenjünk a reptérre. Te csak pakolj feltünésmentesen, de szedd össze az összes cuccod, André is ugyanezt teszi. Szerencsére a két buggyant, egész nap vásárolgat, írtak is egy üzenetet Andrénak, hogy csak este jönnek haza. Na? Én vagyok a legjobb, vagy én vagyok a legjobb? – mutatott magára vigyorogva
 – Te, Karen! Persze, hogy te! – öleltem magamhoz jó szorosan a barátnőmet
 – Hé, ne szoríts ennyire, össze fogjuk nyomni Reus Juniort! – mosolygott
 – Na ne! Te most szívatsz igaz? – Amikor nemlegesen bólogatott belőlem előtört a sikítozó őrült, és a könnyeim majdnem potyogni kezdtek. – Jesszus, Karen! gratulálok! – öleltem magamhoz most már óvatosabban
 – Köszönöm szívem, de ennek megtárgyalására lesz még majdnem kilenc hónapunk, te csak pakolj, én is pakolok, aztán a vacsinál találkozunk. Ügyes légy! – mosolygott, és bíztatásképp megszorította a kezemet majd kiment.
      Dave szerencsére nem jött fel egész nap, szóval sikeresen megúsztam a magyarázkodást. Egy alkalommal átmentem Andréhoz, hogy megnézzem ő, hogy halad, de állítása szerint majdnem ráhoztam a szív bajt.
       Amikor mindennel elkészültünk Marco segítségével minden egyes bőröndünk átkerült hozzájuk, majd hárman levittük őket, és betettük Dalton szürke BMW-jébe.
A vacsora ideje egyre jobban közeledett, nekem pedig egyre kisebb méretüvé zsugorodott a gyomrom.
        Amint mindenki asztalhoz ült lopva rápillantottam Andréra, és amikor a szemembe nézett újra elöntött a bátorság.
Amikor láttam, hogy már mindenki végzett a desszerttel felálltam, és minden tekintet rám szegeződött.
Minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy ne hányjam össze magam, vagy ne essek össze, mert mind a két lehetőség fenn állt.
 – Figyeljetek rám egy kicsit, mondani szeretnék valamit! Anya, Apa, Dalton, és Montana. Hihetetlenül szeretlek titeket, még akkor is, ha talán soha az életben nem fogtok velem szóba állni. Köszönöm, hogy mindent megadtatok nekem, és, hogy mindig számíthattam rátok. Dave, te is csodálatos vagy, és biztos vagyok benne, hogy meg fogod találni azt a fantasztikus lányt aki megérdemli édesanyád eljegyzési gyűrűjét, de ez a lány nem én vagyok. Sajnálom. – hajtottam le a fejem majd óvatosan lehúztam a gyémántgyűrűt az ujjamról és lassú mozdulattal az asztalra helyeztem. Andrén, Marcon és Karenen kívül mindenki meglepetten pislogott.
 – Nos, az a helyzet, – folytattam – hogy van az életemben egy másik férfi. Talán az kezdett el vonzani benne, hogy egy tipikus filmes jelenet volt a történetünk. Talán az, hogy elékeztetett valakire, mégsem hasonlított senkire akit addig ismertem. Talán, hogy nem siettünk, nem is erőlködtünk rajta, mégis szokatlanul rövid idő alatt kialakult köztünk valami, ami addigi életem során senki mással. Röpke két hónap alatt annyira szerelmes lettem, hogy legszívesebben már most rávetném magam, de előttetek nem fogom megtenni, nem akarom, illetve nem akarjuk még jobban összetörni a szíveteket. Tudom, hogy amint kiderül ki is a másik felem egy ribancnak fogtok gondolni, de nem vagyok az! Szeretem őt, és bármilyen szívtelennek is tűnnék, nem vagyok az, sajnálom, de most az egyszer a saját boldogságomat kell szem előtt tartanom, nem a másokét. – hajtottam le a fejem, majd hátraléptem és elindultam az autó felé. Amint elindultam Marco és Karen is felpattant.
 –  Annora, várj! Ki az a férfi? Vagy mi történt? Hova mész? Magyarázd már el! – állt fel Montana.
        Ő fogadta legjobban, bár valószínüleg csak azért, mert a rá vonatkozó részt még nem hallotta, mindenki más csak meredt maga elé. és próbálta feldolgozni a hallottakat. Még Daltont is sokkolta a dolog, pedig azt hittem őt nem érdekli ez az egész.
 – Monts, – állt fel André is, én pedig megtorpantam a BMW nyitott ajtaja mellett – Monts, akiről Annora beszélt az én vagyok. Sajnálom, hogy nem vallottuk be korábban. Szeretjük egymást. – állt fel lassan és megindult felénk.
       Montana csak állt ott egy darabig, fel sem fogta azt amit a szőke Puding mondott neki. Akkor kezdett el hangosan zokogni amikor André beszállt az autóba.
      Elég zűrösen zárult a történetünk, de azóta is boldogok vagyunk! Bezártam a londoni cukrászdámat, és eladtam a helyet, az árából pedig, ha minden jól megy már ősz végén meg tudom nyitni a cukrászdámat Wolfsburgban. André mindenképp segíteni akart, de nem engedtem, nem akarok olyan lenni mint a húgom.

 – Ezt figyeld! – Kapta el a csuklómat Karen, majd a csinos kis pocakjához húzta. – Ezt nézd! Reus Junior rúgott egyet! – vigyorgott rám a barátnőm, és ezzel végleg kiszakított a múlton való merengésemből.
   Alig várom már, hogy ez a kis gyönyörűség a világra jöjjön, és amint megérintettem óvatosan Karen hasát újra rúgott egyet a kis drága, majd mosolyogva pillantottam a vízben bohóckodó két szőkére, ismertebb nevén a Schürreus párosra akik épp azzal szórakoztak, hogy megpróbálták lenyomni a víz alá egymást, és ez annyira szórakoztató volt számukra, hogy a jajgatásaik és a hatalmas röhögéseik mind mind a partra hallatszottak, ahol a mi arcunkra is mosolyt csaltak.