Sziasztok (valószínüleg nemlétező) olvasók. Igeen, visszajöttem. A Wattpad valahogy nem az én világom, de erről majd hozok egy hoszabb bejegyzést is ide. Ezt a novellát még a múlt héten írtam. Remélem elnyeri a tetszéseteket. :)
Amikor megfogta a kezem majd' beleszédültem a csodálatos barna szemeinek a látványába... Annyira más volt, olyan jó, olyan tökéletes... és olyan hazug... . Képes volt elhitetni, hogy tényleg szeret, hogy engem akar mindazok ellenére is ami körülöttem zajlik.
Azt mondta nem érdekli a hercegnői rangom, azt mondta, hogy tud rám várni, azt mondta, hogy neki elég, ha egy nap csak pár órát találkozunk, mert mennem kell ide vagy oda. Azt mondta, hogy elég vagyok neki. Végül nem lettem sem elég, sem pedig hozzávaló és ezt nem én mondom, hanem ezek tények.
Sosem akartam hercegnő lenni, mindig is inkább teher volt számomra ez az egész. Nyolc éves korom óta a bélyegeken vagyok, a spanyol trón meg úgy kering a fejem felett mint valami bárd, minden egyes nap emlékeztetve arra, hogy sosem lesz normális életem.
Pedig vele az volt.
Csupán egy hónapig talákozgattunk, de vele úgy éreztem magam mint a világ legboldogabb lánya. Olyan dolgokat tettünk amiket eddig még sosem csináltam és vele úgy éreztem, hogy élek, hogy nem csak a négy fal közt fog elrepülni az életem nagyrésze, de ma reggel amint láttam az újságokban, hogy valami latexruhás macával volt a stranon tudtam, hogy vége, és az egész egy nagy hazugság volt.
- Szia... át jönnél egy kicsit? Szeretnék valamiről beszélni veled. - Hívtam fel Iscot nyugodt hangnemben.
- Szia, aha, mindjárt átszaladok, de nem érek rá, szóval majd gyorsan monnd. - Hadarta.
- Oké, majd sietek... szia. - Nyomtam ki egyből.
Csodálkozom azon, hogy miképp tudtam ilyen erős hangot varázsolni magamnak, mert reggel kilenc óta megállás nélkül sírok, és ha jól látom már negyed négy. A könnyeim nem akarnak elapadni, a szívem pedig minden egyes lélegzetvételnél összefacsarodik.
A rózsaszín selyem ágytakarómon összevissza hevernek a több száz galacsinbagyűrt használtzsepik és szégyen vagy nem, én is köztük fetrengek hatalmas pirosra sírt szemekkel.
Még volt annyi erőm reggel - gondolom akkor voltam a tagadás fázisában-, hogy lezuhanyoztam, megfésülközdtem, fogat mostam és felöltöztem, majd csak utána rogytam le a padlóra.
Azóta a padló és az ágyam között fetrengek, mert kibírni sem tudom azt amit érzek.
Soha nem ártottam senkinek, nem értem ő miért játszadozott velem. Én is ugyanolyan érző emberi lény vagyok mint ő, vagy az a latexruhás színésznőcske akit kóstolgatott a parton.
Ha nem lett volna kép csatolva a cikkhez még akkor is roszul esett volna, mert flegmán beszélt és tényleg furcsán viselkedett az utóbbi időszakban, de az, hogy láttam az első férfit akibe szerelmes voltam egy másik lánnyal csókolózni teljesen kikészített.
A reggel meghagytam az őröknek, hogy senkit se engedjenek be hozzám, ha én nem hagytam jóvá, szóval amikor újra telefonáltak, hogy Isco van itt majd' kirobbanó szívvel dadotam, hogy ő bejöhet.
Kettős érzésekkel néztem magam elé. Az agyam mintha kettészakadt volna. Az egyik felemben csak a csodálatos élmények játszódtak le, amikor elvitt az egyik meccsére és a gólját nekem ajánlotta, amikor éjjel kilopóztam a palotából és sétáltunk, vagy amikor hozott nekem egy hatalmas doboz fagyit, mert bevásárláskor eszébejutottam.
Tényleg azt hittem, hogy ő is érez valamit irántam.
Az agyam másik része teljesen üres volt, csak azt a tompán sajgó fájdalmat éreztem ami csak szorított és szorított.
- Hali, na monnd gyorsan! - Rohant be az ajtón, és amikor belépett láttam az arcán átsuhanó kétséget.
Semmit nem kell mondanom, mindent elmond helyettem az a kép ahol meghitten napozgatnak a parton, miközben én itthon épp arról álmodoztam, hogy milyen lesz a közös életünk...
Szánalmasnak érzem magam...
- Ez.. ez nem az aminek tűnik, csak most találkoztunk először és Instagramon kaptam előtte üzenetet, hogy szeretne velem találkozni... - Vakarta meg sápadtan a tarkóját.
- És te mindenkinek ilyen bizalmasan a fenekéhez nyúlsz aki Instagramon ír DM-et? Vagy ez rajongói kérés volt? - Töröltem meg a szemem, és keserűen elnevettem magam.
- Igen... az! Most akartam mondani, hogy írt, és találkoztunk és azt mondta, hogy fogjam meg, ez az álma! - Hadarta és a szemét a padlóra szegezte.
Tudtam, hogy hazudik, teljesen tisztában voltam vele, mert nem bír a szemembe nézni.
- És az is az álma volt, hogy ölelgesd a vízben? Jó kiterjedt álmai vannak ennek a szerencsés "rajongólánynak" mondhatom! - Vágtam hozzá az újságot. - Nesze, tanulmányozd, elviheted a szeretődnek is.
- Ő nem... az csak egyszer volt. - Habogott.
- Nem érdekel oké? Megaláztál, összetörtél! Te el sem tudod képzelni, hogy most én mit élek át, mert téged annyira nem visel meg! - Túrtam bele a hajamba, és egy keserű mosolyra húztam a számat amikor Isco telefonja zenélni kezdett.
- Akkor ennyi? - Vette fel az újságot a földről és feltette az ágyamra.
- Ő volt az? És kérlek, most az egyszer légy velem őszinte.
Ha most azt mondja, hogy nem ő, csak egy csapattársa simán meggondolom, hogy megbocsájtok, de a végső csapást a beismerése mérte a kapcsolatunkra.
- Igen... Gondolom akkor ennyi. Azért máskor ne legyél ilyen pióca, az eléggé letudja szívni a másikat és talán ilyen dolgokhoz folyamodik utána. Légy jó. - Simogatta meg a fejem majd kiment.
Az űr elviselhetetlen... Már órák óta fekszem itt, és csak sírok...
Fogalmam sincs, hogy mikor fog minden helyre jönni, de az biztos, hogy szerelmes voltam Iscoba. Ez szerelem volt, legalábbis részemről az... és most vége...
Örökre vége...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése