Sziasztok, ezt a novellát igazából Norának írtam karácsonyi ajándék gyanánt, de remélem ti is szeretni fogjátok. Ez a novella érdekes módon jutott eszembe. A novellában szereplő dalt ITT hallgathatjátok meg, ha szeretnétek . Ezt a dalt nem véletlenül választottam, általános iskolában énekeltük, és nagyon szerettem, azóta is meghallgattam néhányszor, de most Karácsonykor teljesen új értelmet nyert. Megkésve is nagyon boldog Karácsonyt, és nagyon boldog Új Évet minden kedves idelátogatónak!
***
Nem értem miért rendelt ide Alfi tanárúr, ha ő nincs itt...
A tanárnő alig akart elengedni az irodalomóráról, mivel minden nagyképűség nélkül én vagyok a legjobb irodalmas az osztályban, de muszáj volt eljönnöm, mivel Karácsonykor szólózom a templomi ünnepségen, és arra kell felkészítsen Alfi, az zenetanárunk, illetve arra kellene felkészítsen, mert nem találom sehol, pedig nagyon jó lenne ha befutna, mert ha csengetés előtt a folyosón találnak bevisznek az osztályba ahol kellemetlen helyzetbe kerülök a tanárnő előtt.
Már tizenöt perce itt várakozok... komolyan mondom visszamegyek az órára, ha az a dauer-báró nem érkezik meg.
Nagyon furcsa itt járkálni miközben tudom, hogy máshol tanóra van, és óhatatlanul is eszembe jut, hogy ez az első, és egyben utolsó Karácsonyom a dortmundi gimiben.
A nyáron költöztünk ide a szüleimmel, mert apu itt kapott állást, nem mondom, hogy örültem, de nem is viselt meg annyira mint ahogy ezt a filmekben érzékeltetik.
A járkálást akkor hagytam abba amikor kinyílt a hatalmas faajtó, és lépteket hallottam.
A szívemről mázsás súlyként szakadt le a teher, hogy végre megkérdezett Alfitanárúr, de tévedtem.
A göndörhajú tanár helyett, egy szőkehajú telefonáló fiatal srácot pillantottam meg. Nem akartam hozzászólni, mert manapság sosem lehet tudni... még az ilyen tipikus “ olyan jól nézek ki, hogy elolvadsz '' típusú srácok is lehetnek valami pszichopaták, de úgy látszik ő nem ilyen óvatos, mert amint meglátott lerakta a telefont, zsebre tette, majd felém kezdett el sétálni.
- Szia, nem tudod merre találom a titkárságot, vagy az igazgatói irodát? - Kérdezte lazán, és egy félmosolyra húzta a száját, amibe beleremegett a térdem akárhogy is igyekeztem nem a helyes arcát nézni.
- Szia, a titkárság itt van az ajtó mellett, az igazgatói pedig mellette. - Cincogtam a szőkének, de szó szerint cincogtam, hova a francba tűnt a hangom?
- Oké, köszi. - A szemembe nézett, elmosolyodott és elindult az adott irányba.
Ki lehet ez a tag? Oké, aláírom ő nagyon jól néz ki, sőt eddig ő a leghelyesebb srác akit Dortmundban láttam, de mit keres a suliban? Fiatal, de nem gimis, tuti.
Ha Alfitanárúr jönne már végre burkoltan rá is tudnék kérdezni, de nem képes jönni. A körmömet rágva járkáltam fel-alá a kihalt folyosón, és hallgattam a tanóráról kiszűrődő hangokat.
A gyomrom már diónyira zsugorodott össze, pedig még öt nap van Karácsonyig, de a szerep miatt alig tudok enni és aludni, állandóan rémtörténeteket kreál az agyam, hogy mi lesz ha leesik a gitárom, feldől a mikrofon és elkezd sípolni, vagy mi lesz akkor, ha megbotlok a kábelbe, lefejelem a padot és rámdől a karácsonyfa? Istenem, csak ez a hét múljon el bénázás nélkül, könyörgöm!
Már szinte tövig rágtam a körmöm amikor kinyílt a titkárság ajtaja és a dögös szőke a tarkóját vakargatva jött felém.
Az ujjamat gyorsan kikaptam a számból és abban reménykedve, hogy nem látta óvatosan a felsőmbe töröltem az ujjam, mert ha véletlenül bemutatkozik és kezet kell vele fogni, nem akarom, hogy nyálas legyen a kezem, el is süllyednék!
- Nincs szerencsém, egy óra múlva jön az igazgatónő, te kit vársz? - Kérdezte mosolyogva és megállt előttem.
Na jó, baromi jó a stílusa, gondolom a szürke lehet a kedvenc színe, mert a cipőjén kívül mindene szürke. Végignéztem magamon, és reggel, amikor felvettem az uncsi piros garbómat a farmerrel még jónak tűnt, de miután megláttam Mr. Dögös Szöszit már nem érzem magam valami csinosnak.
- Én a zenetanárra várok, mindjárt kicsengetnek és itt kellene lennie, de nincs, és kivagyok mert szombaton a templomban kell énekelnem, és tuti elrontom, meg valami rosszul sül el, és nem is jön az a bárányarcu, hogy felkészítsen és tiszta ideg vagyok, ahhj! - Egy olyat sóhajtottam, hogy tuti beleremegett a falon az összes plakát, a szőke meg csak vigyorgott.
- Hű, te aztán jó gyorsan tudsz beszélni. A kávéautomata működik? Meghívlak egy forrócsokira ha mindketten itt várakozunk, kávét nem kapsz, mert így is pörögsz mint valami felhúzott vekker. - Választ sem várva elindult a kis automatánk felé, és néhány aprót pöckölt bele.
- Köszi, nem kérek bele cukrot amúgy, és vigyázz mert nagyon meleg. - Muszáj volt figyelmeztetnem, ha már ilyen aranyos volt, hogy tök ismeretlenül vett nekem forrócsokit.
- Tessék, most ha azt mondom, hogy jó ivást az milyen hülyén hangzik már, nem? - Nyomta a kezembe a forró poharat, és bár a poénja nem volt olyan vicces olyan átéléssel mondta, hogy nem tudtam nem vigyorogni, hihetetlenül aranyos ez a pasi!
- Köszi, majd jó ivást neked is. - Vigyorogva felemeltem a forró poharat, és teljesen kiment a fejemből az előbbi figyelmeztetésem, és egy jó nagyot kortyoltam a tűzforró italból.
Az érzést le sem tudom írni amit akkor éreztem mikor a tűzforró ital végigperzselte a nyelőcsövemet, de a szememből kibuggyanó könnycseppek a Dögös Szöszivel is érzékeltették, hogy baromira fáj.
- Basszus... ööö minden oké veled? - Rakta le a poharát a kávé automata tetejére.
Még mindig nem tudtam megszólalni, mert tele volt a szám, a fejem pedig annyira piros volt, hogy egy tál paradicsomlé semmi hozzá képest.
- Na jó, hol van valami víz? Igyál mielőtt még rosszul leszel itt nekem! - A fejét kapkodva nézte az ajtókat.
Amikor végre sikerült lenyelnem a forró borzalmat a takarító szertár felé vettem az irányt ahol volt a víz automata. Két pohárnyi jéghideg víz segített, de a kis akcióm annyira elvette a Dögös Szőke kedvét a kávézástól, hogy otthagyta miután kijöttünk.
- Jobban vagy? - Zárta be az ajtót.
Meg kellene már kérdeznem a nevét, mert nagyon nem jó így.
- Persze, már jobb köszi ... - itt látványosan hallgattam hátha elmondja a nevét, de nem nagyon vette a lapot. - És itt most az a rész jön, hogy elmondod, hogy hívnak, hogy ne legyen kínos szünet. - Segítettem ki vigyorogva.
- Ja, bocsi, ez eszembe se jutott, Marco vagyok, de gondoltam tudod. És te? - Felém nyújtotta a kezét.
- Én Agnella vagyok. De honnan kéne tudnom? Te ilyen nagymenő vagy? Bocsi, nemrég költöztem ide, nem vagyok tisztába a város hierarchiájával. - Ráztam meg a kezét. - Marco, nem megyünk be a zeneterembe? Mindjárt kicsengetnek, és ha az irodalomtanárnőm meglát a folyosón tuti kiakad, mert elméletileg nekem gyakorolnom kellene, de nem jött a tanár.
- De mehetünk, jobb is, ha nem látnak itt a diákok. Hol a terem? - Nézett az órájára.
- Én hozom a kulcsot, és mehetünk, amúgy ott van a tanári lépcső mellett.
Miután elnavigáltam a Dögös Szöszi... vagyis Marco beállt az ajtóba és pedig a szertár felé vettem az irányt, hogy elhozzam a kulcsot.
Gyorsan kiszaladtam és kétszer megfordítottam a kulcsot a zárban és beléptem.
Az ismerős semmihez sem hasonítható illat ami csak erre a teremre volt jellemző barátságosan ölelt körül.
Marco leült az egyik kényelmes puha piros anyaggal bevont székre és körbenézett.
- Említetted, hogy szombaton a templomban lépsz fel, melyik templomban? - Fordult felém érdeklődve.
- Ami itt van a suli mellett. Szombaton fellépek, és a franc essen a nagy számba, miért is vállaltam el? - Túrtam a hajamba idegesen. - Elbénázom, tuti rossz leszek.
- Biztos nem, ha téged kértek fel, vagy ha egyáltalán tudsz játszani hangszeren akkor jó leszel. - Nézett szemembe, és esküszöm olyan önbizalmat kaptam tőle, hogy legszívesebben rohangáltam volna.
Nem tudom ki ez a pasi, de megveszek tőle, helyes, meg gyönyörű szeme van, és állandóan elpirulok, bár elmondaná a vezetéknevét.
- Ja, lehet, hogy ilyenkor jó vagyok, de amikor egy csomó ember nézni fog tuti elcseszem, nem vagyok én erre jó, amikor jön a tanárúr visszamondom. Én ehhez kevés vagyok!
Baromira sok ez nekem, olyan mintha ketté akarnék szakadni, mert az egyik felem szívesen vállalná, mert imádok gitározni,énekelni, de a másik felem átkozottuk fél a megaláztatástól.
- Mutast meg, kíváncsi vagyok rá. - Húzta fel a szemöldökét mosolyogva.
-De nem akarom, leégek előtted is. - Sóhajtottam egy nagyot.
- Én bízom benned, tudom, hogy jó leszel. - Lökte meg gyengén a karom.
- De ugye nem nevetsz ki?
- Dehogy, bár úgy is jó leszel, na hajrá!
Nagyot sóhajtva kivettem a gitáromat a tokjából, és lefogtam az első húrt. Kétséges volt, hogy az ebédem a gyomromban marad-e, mert Marco figyelő tekintete egész végig rajtam volt. Miután belekezdtem az első sorba elöntött a nyugalom. Bíztam magamban, és a dalban, tudtam, jobbanmondva érezte, hogy minden rendben lesz, főleg ha ez a szőke így néz rám ahogy most. Az utolsó sornál már csak a dalra koncentráltam, és amikor vége lett a szívem a torkomban dobogott. Csak akkor néztem fel amikor tapsolni kezdett.
- Agnella, ez nagyon jó volt, komolyan! Ne idegeskedj, baromi jó vagy. - Mosolygott rám kedvesen.
- Bárcsak más is ezt gondolná ... - Álltam fel, hogy elrakjam a hangszeremet.
- Ne hátrálj meg, és más is ezt fogja gondolni. Tudod nekem is sok mindennel kellett megküzdenem amíg elértem oda ahol most vagyok, és akkor az akadályokat hatalmasnak láttam, de visszanézve teljesen megérte. Menni fog!
- Biztos vagy benne? - Biggyesztettem le a számat.
- Igen. Nagyon vágytam arra, hogy 2014-ben elmenjek a csapattal, de a sérülésem miatt nem volt rá lehetőségem, nem tudtam azt az álmomat megvalósítani. Neked itt a lehetőséged, ne dobd el azért mert félsz. - Nézett rám komolyan.
- Hova nem tudtál menni? Bocsi, de úgy csinálsz mintha teljesen nyilvánvaló lenne, de fogalmam sincs, szóval bocsi.
- Hát... szerintem te egy nagyon kis százalékba tartozol, de semmi baj. - Kezdett el nevetni.
Most már tényleg hülyén érzem magam!
- Okéé, de majd rákeresek, vagy ilyesmi. - Vigyorogtam.
- Tudod mit? Hagyd a fenébe, nem kell. - Mosolygott ő is.
- Hát jó, csak remélem nem bántottalak meg vele.... - Néztem rá kérdőn.
Nem akarom megbántani, olyan kedves, és tökéletes.
- Dehogy, egyáltalán nem, jobb ha inkább szemtől szembe ismersz meg, nem az újságok címlapjairól. Mikor lesz az előadás?
- Szenteste, hat órakkor. Miért? El akarsz jönni? - Vigyorogtam
- Ha nem baj? Meghallgatnék egy jó kis dalt egy tehetséges gitároslánytól.- Mosolygott rám azzal az imádnivaló vigyorával.
- A gitároslány is örülne ha eljönnél. - Mosolyogtam rá tiszta szívből.
Szenteste
Itt van, Marco itt van! Amikor beült a padba mi már ott voltunk mert öt órára kellett menni, hiszen mi szereplők vagyunk. Amikor belépett a templomba mindenki lefagyott. Elég korán jött, alig lézengett még néhány ember, de minden szem rá szegeződött. Ő csak engem nézett és mosolygott. Annyira szerettem volna odamenni hozzá, de nem állhattam fel hiszen főpróba volt, és amúgy is mindenki vele foglalkozott. Amikor végre hagyták szegényt levegőhöz jutni rám nézett és mosolygott, és a szívemet melegség járta át, még sosem tetszett senki se, de szerintem ilyen érzés lehet. Amikor észrevettem, hogy néz rámosolyogtam, ő pedig sok sikert tátogott.
Muszáj jónak lennem, Marco miatt is, ha ő hisz bennem nem bőghetek le.
Az egész szertartás alatt csak Marcora figyeltem aki bíztatóan mosolygott, és amikor az utolsó kisgyerek is elmondta a versét felálltam, hogy a gitárállványomhoz sétáljak, majd leüljek a székre, és előadjam azt a dalt ami miat nem alszom kb egy hete.
- Félek! - Suttogtam Marconak, aki egy aranyos grimasszal válaszolt.
- Nagyon jó leszel! - Tátogta vissza.
- Nyugi Agnella, menni fog! - Bíztattam magam miközben elkezdtem pengetni az első húrokat.
Fölöttünk új csillag ég
Jöttét vártuk, vártuk rég. ( Nyugi, a nehezén túl vagyok, az eleje a legnehezebb)
És a fényes éjszakában a csend le száll
Hó szűz fehér és a szó az égig ér . ( Marco mosolyog, biztos jó )
Egy éjszakányi béke,
végre adassék nekünk
Gyere ünnepelj velünk! ( Mindjárt túl leszek az első refrénen, nyugi én )
Refr.: Karácsony éjjel jöjj hozzánk
Karácsony éjjel nézz le ránk
Ezredszer is tégy velünk csodát!
A leghosszabbik éjszakán
elindulunk a fény után,
s karácsony lesz egész éven át! ( Menni fog, most jön a kedvencem )
Ne nézd a bőr színét,
Se a zászló jelét.
És a szót csak szó kövesse, ez így legyen ( EZAZ! Sikerült levinnem a mély hangot ahogy kell)
Hulljon hát a hó. Igen, hinni volna jó
Hogy mégis győz a bárány
s béke adatik nekünk
Gyere ünnepelj velünk! ( Most jön az utolsó refrén, túl leszek rajta. )
Refr.: Karácsony éjjel jöjj hozzánk ( Meg fogom csinálni! )
Karácsony éjjel nézz le ránk
Ezredszer is tégy velünk csodát!
A leghosszabbik éjszakán
elindulunk a fény után,
s karácsony lesz egész éven át!
Végre, megvan! Marco büszkén mosolyog, én meg legszívesebben a nyakába ugranék.
A szertartásnak hamarosan vége, már csak a gyerekeknek kell bennmaradni, mert ők kapnak ajándék csomagot.
Én, mint szereplő hamarabb mehetek ki, mert mi ültünk az első helyen. A templom egyik fája alatt állva vártam, hogy kijöjjön Marco. Tudtam, hogy nem lehet benn sokáig, mivel ő is elől volt, nemsoká ki kell érnie.
Néhány anyuka gratulált nekem, amit máskor örömmel fogadnék, de most csak a Szöszimre tudok koncentrálni.
- Nagyon jó voltál! - Trappolt felém Marco.
- Komolyan? Annyira örülök, hogy ezt gondolod! - Öleltem szorosan magamhoz.
- Csodálatos voltál! - Fogta meg a kezem.
- Köszönöm, hogy ennyit segítettél, tudod sokat gondolkodtam azon amiket a suliban mondtál, tudod, hogy visszanézve semmi nem tűnik olyan nagy számnak, és igazad volt! Nem kellett volna annyira félnem, és az, hogy itt voltál... hát nélküled nem csináltam volna végig az biztos! - Sóhajtottam, majd mosolyogni kezdtem. - Szóval Marco, csak annyit akartam mondani, hogy köszönöm.
- Nincs mit megköszönnöd, te voltál a tehetséges, én csak jókor voltam jó helyen. Figyelj csak, egyedül jöttél? Mert ha igen akkor hazaviszlek, mert nekem mennem kellene, a szüleim meg a tesóim várnak. - Engedte el a kezem.
- Igen, egyedül vagyok, tudod a szüleim nem igazán szeretik az olyan helyeket ahol sok az ember. - Húztam el a számat.
- Hazaviszlek, csak mondd a címed.
- Oké, de csak ha nem baj, mármint simán haza tudok gyalogolni, nem akarok neked gondot okozni.
- Te nekem nem okozol gondot, csak mondd a címet és hazaviszlek. Tudod nagyon sokat gondoltam rád, és nagyon drukkoltam azért, hogy ne mondd vissza a szereplést, jó lett volna veled beszélni. - Amint az autó csodájához értünk kinyitotta nekem az ajtót, mellesleg én ilyet eddig csak a filmekben láttam, és miután elmondtam a címemet beültünk és elindította a járművét.
- Én is sokat gondoltam rád, és köszönöm a kedves szavakat, nélküled nem ment volna az biztos.- Mosolyogtam rá.
- Majd megadod a számod? Ha neked is jó, én szeretném veled tartani a kapcsolatot. - Nézett a szemembe, majd visszakapta a tekintetét az útra.
- Persze, az remek lenne, én is szeretnék veled beszélni.
A szívem olyan hangosan kezdett el kalapálni, hogy attól féltem ő is meghallja. Először furcsán néztem rá, hogy miért matat a zsebében, de aztán rájöttem miután a kezembe nyomta a telefonját.
- Írd be a számod jó? És remélem, hogy megbízhatok benned, és nem adod tovább...- Nézett rám komolyan.
- Természetesen nem adom tovább, nem tenném, nem az az ember vagyok.
- Reméltem, csak tudod jártam már így, és kellemetlen volt, de rólad látszik, hogy nem tennéd, ne haragudj. - Hajtotta le a fejét.
- Ugyan már, semmi baj, beleírtam. Az én telefonomat nem hoztam, mert templomba sose viszem, de megcsörgettem magam, ha nem baj. - Leraktam a telefont, és a kezeimet az ölembe ejtettem.
Sajnos hamarabb hazaértünk mint szerettem volna, és nem akartam tapló lenni, hogy beszélgetést kezdeményezzek, amikor tudom, hogy siet.
- Marco, köszönök mindent, remélem még beszélünk, jó éjt. - Amikor leparkolt a házunk előtt kiszálltam az autóból, és nagy nehezen a gitáromat is kiszabadítottam a hátsó ülésről, majd integetve hátráltam.
- Mindenképp írjunk majd egymásnak, és büszke vagyok rád, jó éjt Agnella. - Köszönt el tőlem mosolyogva, majd megcsukta az autó ajtaját, dudált kettőt és elhajtott.
Mosolyogva álltam az ajtónk előtt, és próbáltam feldolgozni mindazt ami az utóbbi órákban történt velem...
Amikor bementem a karácsonyi vacsora illata körüllengte az orrom, és mosolyogva vettem le a kabátom, hogy asztalhoz üljek, mert anya fantasztikus vacsorája már várt.
- Szia, na milyen volt? Hogy ment? - Kérdezte mosolyogva apa, majd felszeletelte a húst.
-Minden remek volt, de alig vártam, hogy hazajöjjek, mert farkas éhes vagyok. - Vigyorogtam a tányérom felett.
- Akkor jó étvágyat mindenkinek. - Mosolygott büszkén anya, és enni kezdtünk.
A vacsora végéig alig szóltam pár szót, hiszen az ételek fantasztikusak voltak, inkább azokra koncentráltam. Vacsora után csak punnyadtunk mindhárman, hiszen tele ettük magunkat az ízletes ételekből. Én felmentem a szobámba, hogy kipihenhessem a mai fárasztó, de egyben csodálatos napot, de amint beléptem a kíváncsiságom nem hagyta, hogy csak úgy elmenjek a telefonom mellett, és szinte kiugrottam a bőrömből amikor a telefon egy új üzenet érkezését jelezte.
" Szia, azt elfelejtettem mondani, hogy Boldog Karácsonyt! "
A szívem majd kiugrott a helyéről, nem érdekelt, hogy talán már alszik, azonnal válaszoltam neki:
" Szia, nem baj, most bepótoltad :D kellemes Karácsonyt neked is Marco, bocsi, hogy későn reagálok, de végigettem az egész menü sort. :D "
" Ismerős helyzet, alig tudtam felvánszorogni a szobámba, mit csinálsz? "
Annyira boldog voltam, hogy visszaírt az üzenetemre, és nagyjából kezdett kialakulni a beszélgetés...
Hajnalig beszélgettünk, a végén amikor már nagyon fáradtak voltunk csak emojikat küldtünk, de hajnali ötig, amíg be nem aludtam félpercenként rezgett a telefonom.
Ez volt a legjobb Karácsonyom, és Marconak köszönhetően az összes félelmem eloszlott, elég ha csak visszagondolok a tekintetére, erőt merítek ahhoz, hogy legyőzzem bármi is álljon az utamba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése