Felix Kroos novella

Sziasztok! Itt is van a Felixes novella. Nagyon megszerettem ezt a kis cukrot. Innen is köszönet Birdynek a Skinny Love c. dalért mert a novella első szavától kezdve az utolsóig megállás nélkül ezt a dalt hallgattam. A díjak c. bejegyzést frissítettem, szóval akinek van kedve elolvashatja a mostani válaszokat. A hónap szereplős szavazásnál köszönöm akik kattintottak, a Sesés novellát már be is fejeztem, így már van négy olyan írásom amiket majd az érettségi időszak alatt fogok feltölteni, mert akkor már csak be kell gépelni, szóval majd fog jönni egy Mesutos, egy Sesés, egy Xherdan Shaquiris és egy Götzés amit még mikulási ajándék gyanánt írtam csak eddig nem került fel, na majd nyáron :D . Közben folyamatosan dolgozom még a megkezdett novellákon is. Kitettem a szavazást, és tovább nem is húznám az időt, olvassátok, szeressétek, és remélem ti is annyira megszeretitek majd ezt a Krumplit mint én. 

= Ajánlott zene =

   Hiányzik az én őzike szemű német krumplim!

Szilveszter óta egyszer hallottam felőle, amikor elvitte a holmiját a közös lakásunkból. Épp az ajtót akarta bezárni amikor a lépcsőházban találkoztunk, pedig minden fenti erőt segítségül hívtam, hogy hátha elkerüljük a számomra igen fájdalmas találkozást, de még is sikerült összefutnunk.
 – Szia... Jana, már megyek is, majd még holnap, vagy amikor neked jó felugranék a maradékokért, mert most csak a ruháimat tudtam összeszedni. – vakarta meg az orrát olyan Felixesen, innen tudtam, hogy zavarban van.
– Szia, gyere nyugodtan, holnap úgy is este nyolcig vagyok benn, szedjek össze neked valamit? Illetve... mind egy, szia. – zártam be magam mögött az ajtót és nekidőltem.
   Nem tudom mennyi ideig lehetett itt, de mindenhol a jellegzetes Felix illat terjengett, ami szabályosan fojtogatta a torkomat. 
   Most tudatosul bennem, hogy tényleg vége van, vége ennek a csodálatos kapcsolatnak, a kis krumplim örökre kilép az életemből. Még mindig az ajtót támasztottam és próbáltam minél kevesebbet lélegezni, nem akarom ezt a Felix illatot, mert így is pokoli nehéz lesz őt elengedni. A légzés is fájt, a torkomban hatalmas gombóc keletkezett és a szemeim is megteltek könnyel.
   A tenyeremet muszáj volt a szám elé szorítani, mert különben hangos és fájdalmas zokogás kerített volna a hatalmába, de így csak némán rázkódva folytam végig a földön az ajtó kemény felületének támaszkodva, akárcsak egy szétolvadóban levő fagyi.
   Fájt. Felx volt az a biztos pont az életemben amelyet a kapcsolatunk előtt mindig is hiányoltam. Amikor megláttam őt már tudtam, hogy azok a borzalmas dolgok amik korábban összetörtek és maguk alá gyűrtek Felix mellet már semmiségek lesznek, amikor megöleltem őt otthonra találtam, és most már tényleg mindennek vége. Már csak pár apróság maradt a közös életünkből, már csak pár póló maradt meg nekem az én brémai Krumplimból, na meg az a számtalan közös emlékünk amit soha nem fogok elfelejteni.
   Már nem tudtam kontrollálni a sírásomat, azt se érdekel ha meghallják, nem érdekelnek  se a szomszédok se senki, most lett vége az álom kapcsolatomnak, muszáj kisírnom magamból a történteket, különben megbolondulok.
   A hideg padlón feküdve csodálatos látványt nyújthattam, a zokogástól rázkódva a fejem folyton belevertem a padlóba de nem érdekelt, én Felixet akarom!
– Jana! Jana, itt vagy? –  kopogtatott be valaki.
Először a hangja nagyon távolinak hatott, azt hittem csak képzelem, de amikor a kulcs kattant a zárban és engem az ajtóval együtt tolt arrébb már tudtam, hogy a Krumplim jött vissza.
 Gyorsan felpattantam és dörzsölni kezdtem az arcom és szipogva ránéztem.
– Itt hagytál valamit? Fel kellett volna hívnod és akkor kinyitottam volna az ajtót. – teljesen eljátszottam a jégkirálynőt, úgy tettem mintha semmi nem történt volna, mintha percekkel ezelőtt még nem zokogtam volna teljesen összetörve a padlón.
– Hívtalak, de nem vetted fel, aztán amikor visszajöttem kihallatszott ahogy sírtál - már ha azt a hangot amit kiadtál sírásnak lehet nevezni. Jana, nem akarom, hogy miattam sírj! – lépett elém és gyengéden megfogta a kezem.
 Az érintésétől újra megnyugodtak a napok óta zilált állapotban levő idegeim, nem akartam semmi mást, csak, hogy újra visszajöjjön ez a szőke Krumpli, hogy minden olyan legyen mint Szilveszter előtt!
– De annyira hiányzol Herr Őzikeszem. Tudom, hogy hülye voltam, meg te is az voltál, tudom, hogy talán beképzeltek, hülyének, hisztisnek és gyerekesnek tartasz de Felix, én nem bírom ki, hogy reggel felkelek és nem vagy ott, este hazajövök, nem vagy jelen! Tudod milyen érzés itthon lenni egyedül és az emlékeinken őrlődni miközben arra gondolok, hogy most akár veled is lehetnék, de nem mert  idióta voltam és minden elcsesztem! Szükségem van rád hallod? – néztem rá könnyes szemekkel.
 Ezt az egészet még magamnak sem mertem ilyen nyíltan megvallani, hogy tulajdonképp az én idiótaságom miatt alakult ki ez a helyzet, de szükségem van Felixre, meg kell bocsájtania mert nélküle én nem tudok tovább lélegezni, olyan ő nekem mint egy mentő mellény annak aki nem tud úszni de mégis a tengerben van. Nos tulajdonképpen én is ilyen vagyok, és Felix tart életben, ő az az ember akiről tudom, hogy szeret és aki erőt ad minden egyes nap számomra.
– Eldurrant az agyad, megértem, de Jana, ezt már akkor el kellett volna mondanod, nem kellett volna veszekedni és akkor már rég elfelejtettük volna ezt az egészet. Szeretlek, és ezen az sem változtatott, hogy elköltöztem. Tudom, hogy ketten ezen túl tudunk jutni, adjunk még egy esélyt magunknak? – fonta át a karjait a derekamon miközben mindvégig tartotta velem a szem kontaktust.
– Tényleg akarsz még engem? Ezt az idiótát? Imádlak Felix, és ezt kérdezned sem kellett volna. Azóta erre várok amióta kisétáltál az ajtón. És most, hogy újrakezdtük bocsánatot kérek mindenért, minden szó miatt amivel megbántottalak, minden sértő hangsúlyú mondatért, azért ha kiabáltam veled, vagy ok nélkül bunkóztam. Igyekszem megváltozni, és igyekszem olyan Jana lenni akire Felix Kroos méltán lehet büszke. – mosolyogtam rá és megöleltem.
– Jana, nem vagy idióta és nem kell megváltoznod, én így szeretlek ahogy vagy és csak ez számít. Holnap kivehetnél egy szabadnapot, és visszacuccolhatnánk, mert én ma már innen el nem megyek. – mondta, majd széles és idétlen vigyorra húzódott a szája, amit imádtam.
– Nem is engednélek el! – suttogtam a szájába majd én is birtokba vettem az ajkait.
   Soha nem bocsájtottam volna meg magamnak azt, ha egy ilyen butaság miatt mint a szilveszteri is volt elveszítem Felixet, de ez már egy új fejezet az életünkben, mindent tiszta lappal kezdünk, és tudom, hogy az oldalán még a mostaninál is csodálatosabb dolgok várnak rám.